Szolgáltatásaink

     

A BIOKOMPOSZT Zrt. több, mint 30 éves szakmai tapasztalattal, jól képzett szakemberekkel, magas színvonalú technikával és szállítóeszközzel, valamint kiterjedt hazai ügyfélkapcsolatokkal áll partnerei szolgálatára.

A BIOKOMPOSZT Zrt. legjelentősebb tevékenysége, mely több mint 30 éves múlttal rendelkezik az 1069/2009/EK rendelet szerinti 2. és 3. kategóriájú állati eredetű melléktermékek szállítása, illetve biológiai úton, komposztálással történő kezelése, amely szorosan kapcsolódik az állategészségügyi és környezetvédelmi elvekhez, célokhoz. Telephelyeinken az állati eredetű melléktermékek  komposztálása mellett nem állati eredetű nem veszélyes hulladékok (pl.: települési szennyvíztisztításból származó szennyvíziszap, növényi eredetű élelmiszer hulladékok) kezelésével is foglalkozunk.

Állati eredetű melléktermékek és egyéb nem veszélyes hulladékok átvételét és kezelését  Dévaványa, Sitke, Garé, Solt, Hódmezővásárhely, Komló, Somberek és Magyarbóly települések közelében végezzük.

Társaságunk számos külső komposztáló teleppel áll partneri kapcsolatban, így az ilyen jellegű állati eredetű melléktermékek és hulladékok fogadását, kezelését, szállítását az egész ország területén meg tudjuk oldani.

 

Állati eredetű melléktermék és hulladék kezelési szolgáltatás

  • Az 1069/2009/EK rendelet által 2. kategóriába sorolt állati trágya, trágyás homok, szennyvíziszap, illetve 3. kategóriájú állati eredetű melléktermékek szállítása, kezelése.
  • Zsírfogó akna takarítás, szippantás, konyhai zsíriszapok kezelése.
  • Települési szennyvíztisztításból származó szennyvíziszapok szállítása, kezelése;
  • Nem megfelelő minőségű, hibás, kereskedelemből visszavett, csomagolt élelmiszerek, állateledelek kicsomagolása, kezelése.

Szolgáltatásunkat az alábbi partnerek veszik rendszeresen igénybe:

  • vágóhidak, hús-, és baromfifeldolgozók,
  • állattartó telepek,
  • önkormányzatok,
  • állati eredetű élelmiszert feldolgozó üzemek,
  • élelmiszerforgalmazó áruházláncok, vendéglátóipar, étkeztetést végző intézmények.

Telephelyeink műszaki felszereltsége:

  • Minden telephelyünk rendelkezik a szükséges állategészségügyi és környezetvédelmi engedélyekkel.
  • Telephelyeinken kikerülhetetlen nagy pontosságú, hitelesített hídmérlegek állnak rendelkezésre.
  • A komposztálási tevékenység az állati eredetű melléktermék és nem veszélyes hulladék fogadásától a komposzt kiszállításáig bekamerázott. A kamerák által rögzített képanyag bármikor visszakereshető, mely által az állati eredetű melléktermék és hulladék átvétele és kezelése végigkövethető, ellenőrizhető.

Az élelmiszeriparban és az állateledel gyártásban, különös tekintettel a száraz, illetve nedves csomagolt élelmiszerek, állateledelek kezelésére az elmúlt években jelentősen nőtt az igény. A BIOKOMPOSZT Zrt. ezen igény kielégítése érdekében jelentős technológiai fejlesztést hajtott végre, melynek eredményeként a hódmezővásárhelyi telephelyén rendelkezik olyan műszaki megoldással, melynek segítségével a száraz, csomagolt állati eredetű melléktermékek szakszerű kezelése hatékonyan – a drága kézi munkaerő mellőzésével – megoldható. Az előbbieken kívül az elmúlt időszak műszaki fejlesztésének köszönhetően megoldottuk az ostffyasszonyfai telepünkön a nedves, csomagolt élelmiszerek, állateledelek (konzerv) gépiesített kibontását. 

A BIOKOMPOSZT Zrt. 1996.  szeptemberétől működteti a központi laboratóriumát Hódmezővásárhelyen. A labor legjelentősebb megrendelője az anyavállalat – ATEV Zrt.- , mely társaság szennyvizeit és termékeit (húsliszt, vértermék, zsír stb.) akkreditált módon rendszeresen mintázza, vizsgálja. A laboratórium az előbbieken kívül rendszeresen vizsgálja – együttműködő labor bevonásával – a Társaságunk által előállított komposzt termékeket.

A laboratórium szolgáltatásai

  • állati és növényi eredetű takarmány alapanyagok kémiai, fizikai és érzékszervi vizsgálata
  • szennyvizek mintavétele, fizikai és kémiai vizsgálata
  • szennyvíziszapok, komposzt alapanyagok, sterilizált komposzt alapanyagok és komposztok mintavétele, fizikai és kémiai vizsgálata

A laboratórium akkreditálási okirata itt tölthető le.

A laboratórium MSZ EN ISO 9001:2015 minőségirányítási tanúsítvánnyal rendelkezik.